Összegzésként elmondható, hogy tréning piac szereplői izgalmas év elé néznek, sok új pici tényezővel szembesülnek, amik várhatóan pozitívan fognak majd jelentkezni a bevételeikben. Bővebben



A résztvevők által megírt és eljátszott jeleneteket, profi operatőrök rögzítik és szakemberek vágják. A vidám forgatással töltött nap után, este kerül sor a díjátadó Oszkár-gálára.
A csapatépítő program egy kerettörténetre épül, amelyben a résztvevők egy „valós kémsztoriba” csöppennek.
Egy nap az ötkarikás játékok jegyében, amikor bárkiből lehet bajnok. A résztvevők egy olimpiai napon vesznek részt, kicsit másképp..
A csapat feladata az, hogy megfejtsék Atlantisz pecsétjét, megismerjék az ősök hagyatékát.Tréningünk az ősi földrész, Atlantisz titkait tárja fel.
A tréning résztvevői elsajátítják belső energiaforrásaik mozgósításának módszereit, megtanulják, hogyan irányíthatják életüket úgy, hogy minél kisebb legyen a stressz negatív hatása szervezetükre.
Játékos csapatépítés, amely alkalmas, nagy létszámú csapatok megmozgatására.
Kizárólag olyan trénerek tartják vezetői képzéseinket, akik többéves, sikeres vezetői tapasztalattal rendelkeznek, vagy jelenleg is vezetői pozícióban dolgoznak. Így személyes példákkal teszik hitelessé az egész képzést.
Tréningünkön bemutatjuk a belső motivációs eszközöket, bemutatjuk, hogy hogyan és mikor adjunk elismerést. A képzésen gyakorlatok során élik át a résztvevők a különböző motivációs elemek működését.
Az értékesítési tréningünkön résztvevők visszajelzései alapján, tréningjeink legnagyobb erőssége, a valóban használható, gyakorlati ismeretek megszerzése. Képzés, amely a gyakorlatra fókuszál.
Összegzésként elmondható, hogy tréning piac szereplői izgalmas év elé néznek, sok új pici tényezővel szembesülnek, amik várhatóan pozitívan fognak majd jelentkezni a bevételeikben. Bővebben